Na de hogy a versenyről is essen szó… 88km-ert kellett teljesitenünk, 5 kör alatt, körönként 165m szinttel. A pálya nagyon ott volt. Nálam minden idők 2. legjobb versenypályája. De csak a Tor de Gella után. Bemelegítés nem volt túl hosszu 10 km, annyi h 2x felmentem a hegyen félig. Nem is éreztem jól magam eléggé merevek voltak a lábaim De a versenyen minden másképp alakult…az első körben végig pörgettem a mezőnyben és sikerült jól átmozgatni és bemelegíteni.a második körben is csak tempomenés volt, az se túl nagy. 2. körön a dombtetőn 37 volt az átlag…ezt untam meg többedmagammal…és elszöktünk 3an a mezőnytől a 2. kör 2. felében a hullámos részen. A szökés nem volt tul életképes mert csak 3an voltunka 80-100 fős mezőnnyel szemben. Bacsek Zoli inditotta a szökést akivel Tarjánban is szöktem majd tettem a kereket és kerültem is ki abban a pillanatban ahogy +közelitettem…de a 3. srác nem nagyon vete ki a részét a munkából… legnagyobb távolságunk kb 300m lehetett…éreztük h ez még nem a megfelelő szökevény boly igy mérsékelt tempóban 42-45 el mentünk, amég fel nem ért ránk Bohács Roland 3ad magával… és ott már sikon mentünk 55-el…a Gond csak az volt h a mezőny is megmozdult és jöttek mögöttünk 60al 2 perc múlva már egybezártunk és együtt haladt az élmezőny. Aztán a kör végén elengedtünk egy 1 szökevényt. Aztán a 3. körben én húztam föl a mezőnyt a dombra még az aljában bedaráltuk a szökevényt és a mezőny is eléggé szétszakadt 1x amikor hátranéztem kb 6 embert láttam még magam mögött. Csak a gond az volt h a sikon mi pihentünk a leszakadók meg fölértek…szal az egész nem ért semmitUtánna elég sokat próbálkoztunk egyfolytában szökni próbáltam mert edzésnek fogtam fel csak a versenyt… Majd a Turulon kellene jól menni.aztán a próbálkozásainkat leszámitva eseménytelenül telt az utsó 2 kör mert senki nem engedett el senkit. és a célvonalon eléggé fáradtan gurultam át. Utsó sprintbe má nem szóltam bele miután jöttem előre a maradék mezőnyben és elég nagy tempóban érkeztem és kb 6. helyen vehettem az utsó kanyart …csak rossz iven és rossz áttételben …Igy onnantól kolbász. 02:18:15 lett a 88 km 825m szinttel…38.2km/h. Az átlag mint látszik nem túl nagy de annál több volt a lósz. Jó kis verseny volt.
AK. összetett 2010
2010.09.30 23:15Ak. összetet 2010 (ömlesztve)
Hááát igen, hétvégén a Pilis II. (Hegyi időfutammal) véget ért a 2010-es AK. Mely 12 fordulóból áll és a legjobb 9 pontszámát adják össze év végén összesítésben…ami nekem éppen hogy meglett, Sok sok technikai gondok közepedte Hát kezdjük az elejéről …Tihanyban még ugy volt h idén nem kerékpározom( de többen rábeszéltek így mégis ) Aztán a 3 időfutam következett. Tahiban egész jól ment (18 km, 00:24:06, 44.8 km/h, kat 3.helyre volt elég), Tatabányán is erősnek éreztem magam, de rengeteg időt veszítettem a saját hülyeségem miatt.(merthogy a lánc sor nem működött tökéletesen, tulajdonképpen dombon fölfelé használhatatlan volt. pörgetésre voltam kényszerülve és nekem az nagyon nem ment)Itt több mint 1 percet és a dobogós helyet veszítettem helyette lett egy 7. hely . 3. időfutamon Péten, egyszerűen gyenge voltam a nehéz 3küllős kerékhez és nem haladtam( 5. helyen érkeztem) Aztán jött a Tarján Kupa, ahol a hazai remek közönség és a mezőnyben értünk dolgozóknak köszönhetően összejött életem első sikeres szökése…és sikerült kategóriám nyerni. Aztán jött 1 Kínok Kínja amin nem vettem részt (a lenyűgöző időjárás miatt) Aztán volt egy Tor de Pelso( eddigi leghosszabb versenyem. Nagyon sokat készültem rá, jól is éreztem magam, jól is haladtam, amíg, el nem szomjaztam 140km-nél mivel a kísérőautóm akkor ért föl és 110re volt megbeszélve… akkor már 1 hangyafasznyit megkésett és 64 km -t egyedül tettem meg összeszedve vagy fél óra hátrányt Talán ez lehetett volna az év legjobb versenye ami a tempót távot illeti és a legrosszabb lett. Majd Jött egy Giant Kupa 80 km, ott az elején nagyon nem éreztem jól magam de közeledve a vége felé egyre jobb volt… ott elégé eggyütt ért be a mezőny egyszerre jöttünk legalább 40-en. ott 2 mp hátrányban a 4. hely lett meg(holtversenyben). 9. futam az +intcsak Tatabánya, Turul kupa , ott hoztam a formámat "lánc – sor " téren. már 10 km nél leszakadtam,( volt 1 perc pihi) onnantól végig nagytányéron toltam a céálig
De látszott hogy akkor aznap nem ott lett volna a helyem… ahogy komplett sorokat kerültem ki mindegyikből 1-max 2 ember tudott beállni…igy 5en kezdtük üldözni az elől lévőket, csak segítségre nem találtam 40 km-nél ugyanakkora volt a különbség mint 10nél azaz 1 perc…ott adtam fel onnantól csak kolbászolás volt. Szerencset kihagytam, Pilis I. en egész jól haladtam a sikon 20 km-ig majd a dombon nehéznek bizonyult a telekerék, és nincs szerencsém…2-3-4. hely között 2 mp döntött, persze én voltam aki lecsúszott a dobogóról és eljött az utolsó futam most vasárnap a Pilis II.
Nekem az ilyen időjárás tartozik a kedvenceim közé versenyen, csak eléggé későn értünk le és a görgőn való melegítés időtartama kevésnek bizonyult.
Itt éppen hangoskodunk Hajzser szerint majdnem felrobbantunk… szerintem nem volt olyan vészes mint Csernobil
Versenyen rajt után gyorsan felvettem az időfutam tempót, max sebesség 58.3 és 50 feletti tempót sokáig bírtam tartani, lendületem a rendezők törték meg akik nem a megfelelő kijáratban álltak( én + régen voltam ezen a versenyen és akkor nem innen indult) és rájuk kellett kiabálni h mutassák már merre van a pálya Na itt vissza 35-re majd újból 50 közelébe, következő jobbosnál rendezőt majdnem elgázoltam … pont az íven állt. 3 km-nél még 50 feletti volt az átlag … onnan ahogy belefordultam a szembeszélbe meg az enyhe emelkedőben teljesen megállt a lábam, meg elkezdtem fázni, az eső meg csak esett. 00:31:02 alatt értem föl …összeszedve bő 1 percet. 6.-helyen.az órám 14.6 km-ert mutatott és 28.2km/h-át. Háát volt már jobb is, lessz még rosszabb is. Lehetne jövő7en Tahi
Összetettben eléggé előkelő helyen állt mindenki kis hazánkból… Ha sz SHKE-s és Karbona -s dobogókat összeadjuk eléggé tetemes szám jön ki :
N1:
1. Szuhán Dóra (SHKE)
2. Hajzser Adél (SHKE)
3. Királky Dóra (SHKE)
N2:
1. Herczeg Judit (SHKE)
* Király Kinga… Túl gyenge ezért nem értékelték itt mivel "aktuális hegyi" , időfutam, mezőny, páros időfutam, kritérium bajnok
F1:
1 Sándor Tamás(SHKE) 1310
2. Lackó Soma(SHKE) 1020
3. Petróczi Bálint(SHKE) 870
F3:
1. Veres Marcell (Karbona) 1360
3. Rózya Balázs (KSI) 1220
6. Hajzser Máté (SHKE) 915
9. Tóth Máté (SHKE) 657
F5:
1.Dancs Márton (Giant Gyömrő) 1610
2. Kutács Zsolt (Peppe KSE) 1400
3. Csontos László (SHKE) 1212
F6:
7. Dankó Szabolcs (Karbona-Szolnok) 618
10. Forgó Tibor (SHKE) 518
F7:
8. Rónay Tamás (SHKE) 654
F8:
2. Papp Zoltán (Karbona) 1870
3. Huszár László (Karbona) 1600
F9:
1. Sztruhár József (Karbona-Gyöngyös) 1750
Legeredményesebb csapatok :
Utánpótlás Bajnokság:
1. Salgótarjáni HKE 3570
2. Baec Polythlon 3273
3. Karbona 1360
Felnőtt Bajnokság:
1. Karbona 5838
2. Giant Gyömrő 5566
3. Bakony Bike 4770
The End